A fogyasztói társadalom által gerjesztett óriási kereslet azzal jár, hogy a piacon minél rövidebb idő alatt akarják eljuttatni a terméket vevőhöz, így az árucikk csomagolását mindig a legbiztonságosabb módon kell elvégezni, úgy hogy az könnyen szállítható legyen. Erre a feladatra a legjobb a műanyag, ez által a termékek nagy részénél sokszor a csomagolás nagyobb tömeget vagy méretet ér el, mint maga a termék. Ennek következtében óhatatlanul is rengeteg felhasználhatatlan műanyag szemét kerül a környezetünkbe. Ezeknek a lebomlási ideje sokszor túltesz több emberöltőn, aminek a következménye, hogy környezetünkben óriási műanyag hegyek és zacskóerdők nőnek ki a földből, amivel talán még a következő generációk sem tudnak megbirkózni.

Al Gore nevével kísért Oscar-díjat nyert dokumentumfilm egy kényelmetlen és igen sürgető problémára hívja fel a figyelmet. A film ugyan 2006-ban készült, ez alatt a lassan eltelt két év alatt nagy változás nem következett be az általa bemutatott problémák megoldására. Al Gore volt alelnök könyvéből készült dokumentumfilm arra hivatott, hogy bemutassa, az emberiség milyen hatalmas ketyegő bombán ücsörög. Természetesen felmerül a kérdés, vajon George Bush volt politikai ellenfele valóban ennyire foglalkozik az emberiség globális pusztulásával, vagy egy látványosan megszerkesztett lassan beérő kampánymunkáról van szó, ami a most éppen aktuális választásoknál a republikánusok malmára hajtja a vizet, a Bush Iraki politika ellenében. Cinikus világban élünk, és igazság szerint Al Gore személye pont annyit használ a filmnek, mint amennyit árt is, hiszen nem tudja lemosni magáról a politika árnyékát, még ha jó szándékú is.

A globalizáció helyi, hagyományos közösségeket szétválasztó hatásaira válaszul számos új kisközösségi forma, illetve társadalmi mozgalom bontakozott ki. Írásomban utalásszerűen foglalkozom ezek okaival és néhány fajtájával. Mindezen mozgalmak gyökeréhez, valódi okához több dolog társul. Ezek közül a talán két legjellemzőbbet említem meg röviden.

Egyrészt a mai kor embere számára a saját identitás (ki vagyok, hol a helyem a világban) meghatározása sokkal nehezebb, mint akár száz évvel ezelőtt, hiszen munkaformák, lakóhelyül szolgáló települések, hitek és ideológiák, politikai irányzatok, életmódok sokasága vesz minket körül, nincsenek egyértelműen elfogadott, mindenki által követett életstílusok, amelyek viszont hiányérzetet okoznak a társas kapcsolatokra vágyó emberekben.

Dohányzom. Ez nem jó dolog, tudom. Károsítja az egészségemet. Mégis dohányzom, és dohányozni is fogok, amíg az egészségemet károsító tényezők versenyében a dohányzás nem kerül be az első három helyezett közé. A verseny kemény, a dohányzást épp most előzte meg a globális felmelegedés, hogy a dobogósokról ne is beszéljek…

Mégis, mikor a dohányzás elleni világméretű kampány beindult, feltámadt bennem a remény. Először tapasztaltam, hogy – a köztörvényes és politikai bűnöket leszámítva – olyan dologért kezdtek embereket üldözni, amire vonatkozóan az üldözöttek kezében van a döntés. Tehát tehetnek róla. Eldönthetik, hogy dohányoznak, s vállalják az üldöztetést, vagy abbahagyják, s másnaptól minden konzekvencia nélkül békén hagyják őket.

A fogyasztói társadalom olyan fogalom, amiről mindenki sejti, hogy mit is jelent és a legtöbb ember tagadja, hogy hozzá tartozna, de mindannyian benne élünk és részese minden kapitalista ország. Ez adja a világ polaritását is, míg az egyik ország az élelmiszerre való pénzt se tudja megkeresni, addig a világ ellentétes pólusán az emberek nagy része, arra törekszik, hogy minél több pénz elköltésével minél nagyobb felesleges luxust engedhessen meg magának.

A fogyasztói társadalom kialakulása valamikor a 70-es évek elején indult el az Egyesült Államokban. Előtte a márkás ruhákat csak a golfpályán hordtak az elitréteg kiváltságaként és a brandnek nagy jelentőséget nem tulajdonítottak a márkajelzést, csak valami diszkrét, eldugott helyen jelenítették meg. A 70-es években viszont az emberek bérének emelkedésével a márkák kikerültek az utcára, hiszen ha valaki Lacoste -ot, vagy Ralph Lauren pólót viselt az úgy érezhette, hogy egy másik társadalmi csoport tagja, vagy legalábbis ezt próbálta láttatni a szemlélők felé. Ettől kezdve az volt a fontos minél nagyobb felületen jelenjen meg a márka, hiszen az olyan, mintha a vásárlást, igazoló blokkot tűzték volna rá. A Tommy Hilfiger márkának sikerült is megvalósítania az emberi hirdetőtáblát, hiszen számos termékén az egész mellkast beborította a márkanév.