Éppen vérnyomáscsökkentő sétámat jártam a lakótelepen, mikor rábukkantam egy méretes szemétkupacra, melyet valaki nemes egyszerűséggel egy focipálya melletti parkolóban helyezett el. Soha azelőtt nem érdekelt a szemétkérdés, de abban a pillanatban megvilágosodtam (Sziddhárthának mennyivel több ideig tartott Buddhává válni) és azóta komoly elméleteket gyártok az ottani tapasztalataim alapján. Úgy csaptam le a szemétkupacra, mint éhenkórász az ingyenebédre, bár én semmit nem akartam hazavinni az ott látottakból. Rájöttem, hogy a szemétnek szociológiája van, és igaz a mondás, hogy ha valakiről meg akarsz tudni valamit, először nézd meg a szemetét. Én a célszemélyem szemetéből nem tudtam semmi mást megállapítani, mint azt, hogy jó úton halad afelé, hogy elveszítse emberségét.

Eddig minden cikkemben kerestem valami átlagkaraktert, akin keresztül levezettem elméleteimet. Most saját magamat lógatom fel a gerendára, és a képzelt karakter helyett Wurlitzer Tamást fogom elemezgetni a cikkemben, talán sikerül objektívnek maradni, vagy ha nem, az se baj.

Be kell vallanom őszintén, hogy életem nagy részét analfabéta zombi fogyasztóként éltem le. Én se tettem másképpen, mint bárki más: fogtam magam, lebattyogtam a közeli szupermarketbe, belekapaszkodtam a bevásárlókocsiba, és vakon dobáltam a különböző árukat a kosárba, sőt még egész fiatal koromban sokat hangoztattam magam is a vicces szlogent, hogy made in Magyar, dobd el hamar. Persze akkor még szó sem volt klímaváltozásról, globalizációról és a többi izéről…

A Humusz – Hulladék Munkaszövetség a ne vásárolj semmit napon indította el a Felesleges Áruk Fórumát. Az interneten összegyűjtöttek egy halom kacatot, amikhez kommenteket írhattak a látogatók, illetve osztályozhatják azokat. A giccsekről és fröccsöntött ócskaságokról sok esetben hosszú viták alakultak ki. Cikkemben az igazi „tudattalan vásárló” egy napját fogalmazom meg vízióim és a fórum termékei alapján.

A fogyasztói társadalom olyan fogalom, amiről mindenki sejti, hogy mit is jelent és a legtöbb ember tagadja, hogy hozzá tartozna, de mindannyian benne élünk és részese minden kapitalista ország. Ez adja a világ polaritását is, míg az egyik ország az élelmiszerre való pénzt se tudja megkeresni, addig a világ ellentétes pólusán az emberek nagy része, arra törekszik, hogy minél több pénz elköltésével minél nagyobb felesleges luxust engedhessen meg magának.

A fogyasztói társadalom kialakulása valamikor a 70-es évek elején indult el az Egyesült Államokban. Előtte a márkás ruhákat csak a golfpályán hordtak az elitréteg kiváltságaként és a brandnek nagy jelentőséget nem tulajdonítottak a márkajelzést, csak valami diszkrét, eldugott helyen jelenítették meg. A 70-es években viszont az emberek bérének emelkedésével a márkák kikerültek az utcára, hiszen ha valaki Lacoste -ot, vagy Ralph Lauren pólót viselt az úgy érezhette, hogy egy másik társadalmi csoport tagja, vagy legalábbis ezt próbálta láttatni a szemlélők felé. Ettől kezdve az volt a fontos minél nagyobb felületen jelenjen meg a márka, hiszen az olyan, mintha a vásárlást, igazoló blokkot tűzték volna rá. A Tommy Hilfiger márkának sikerült is megvalósítania az emberi hirdetőtáblát, hiszen számos termékén az egész mellkast beborította a márkanév.