Antiglobalizációs tüntetés?
Critical mass, tömeges bringázás a városi levegőért?
Fair trade áruk, harc a méltányos banánért?
Repceolaj benzin helyett mindenkinek?
Nemzetközi tolerancia-tábor arabokkal?
Az iskolai tantervekbe beépíteni az ökológiai szemléletet?
Önkéntes munka Bejrútban libanoni palesztin gyerekekért?

Nos, nekem mindez megvolt – sőt, megvan, hiszen ilyen és ehhez hasonló dolgokat heti, havi szinten most is űzök. Azt hiszem, magam előtt ezért hiteles azt mondani, hogy mindez csak a felszínt karcolgatja. A globalizáció korának problémái számomra olyan méretűnek tűnnek, amelyekkel szemben minden, amit csinálunk, látszatintézkedés. Nem történik más, minthogy a gyorsétterem (miközben óriási mennyiségű hulladékot termel) jövedelmének egy ezrelékét PR-szempontok miatt környezetvédelmi célokra ajánlja fel, a fenntarthatósági világkonferenciák szén-dioxid csökkentésre vonatkozó felszólításait a legnagyobb kibocsátók semmibe veszik, vagy – hogy más szintről is hozzunk példát – a szegénységre panaszkodó magyar társadalom átlagban hatvanezer forintot költ karácsonyi bevásárlásra (hiteles szociológiai felmérés alapján), azért is kifulladásig a fogyasztást tekintve a boldogság alapkövének.

Valahogy úgy vagyunk ezzel a szemét-üggyel, mint 16 éves haverom a szexszel: mindent tudunk róla. A srác a szakirodalom – seggrepacsi.hu (ne próbáld ki, fiktív név), pornómagazinok – lelkes tanulmányozása során mindennel tisztába került, ami fontos, pl. szado-mazo-szett, orál, anál, grouppen. Valószínűleg „csak” az hiányzott, hogy megértse, mi a kapcsolat a kisbaba meg az összetalálkozó nemi szervek között…Így most 16 évesen júniusban gyereke születik, akit pánikkal eltelve vár, hiszen fogalma sincs, mit kezdjen vele…

A globális klímaváltozás léptéke olyan mértékű, hogy nagyon nehéz abban gondolkodni, mit tehet az egyes ember, vagy akár egy cég, egy település a következmények megelőzésére. Ez a dilemma, illetve tehetetlenség- és távoliság-érzés a települési, vállalati, kormányzati döntésekben is érezhető. Ne termeljünk szemetet, ne bocsássunk ki szén-dioxidot, ne… és folytathatnánk a tiltó, önkontrollt jelentő kifejezéseket.
A megoldást, előrelépést azt jelentheti, hogy az ökológiai szemléletmódot horizontális elvként kezdjük alkalmazni, azaz mindenki figyelembe veszi, amikor a saját területén dolgozik. Erre szeretnék egy jó példát bemutatni az alábbi írásban.
A turizmus napjainkban a világ össztermelésének 12 %-át adja, körülbelül 200 millió embernek ad megélhetést. Növekedése folyamatos, ugyanakkor a tömegturizmus rendkívül sok környezeti és társadalmi kárért is felelős: szennyezi saját célterületét, zsúfolttá teszi a településeket, zöld felületeket tűntet el. Éppen ezért az ökológiai szemlélet beszivárgása a turizmusba alapvetően fontos, és a 80-as évek kezdeményezéseitől napjainkig külön turisztikai ágazattá nőtte ki magát.

Amikor a szerkesztő felkért arra, hogy cikket írjak a fogyasztásról és a pazarlásról, azonnal olyan klasszikus sémák ötlöttek fel bennem, mint fogyasztói társadalom, ipari tömegtermelés, reklámok hatása a vásárlói szokásokra, illetve ezekhez hasonló, az általános jelenségeket leíró fogalmak.

Ugyanakkor minden esetben, amikor szakértőktől, újságokból a fogyasztói társadalom jellegzetességeit a fenti fogalmakkal operálva magyarázzák, s kevés szó esik arról, hogy egyénileg hogyan jutunk el a „túlfogyasztás” általános szokásához, hiányérzetem támadt. Éppen ezért most megpróbálom a jelenséget egy más szempontból megközelíteni, korántsem a részletesség igényével, inkább csak felvillantva a lehetséges alapokat.

A globalizáció helyi, hagyományos közösségeket szétválasztó hatásaira válaszul számos új kisközösségi forma, illetve társadalmi mozgalom bontakozott ki. Írásomban utalásszerűen foglalkozom ezek okaival és néhány fajtájával. Mindezen mozgalmak gyökeréhez, valódi okához több dolog társul. Ezek közül a talán két legjellemzőbbet említem meg röviden.

Egyrészt a mai kor embere számára a saját identitás (ki vagyok, hol a helyem a világban) meghatározása sokkal nehezebb, mint akár száz évvel ezelőtt, hiszen munkaformák, lakóhelyül szolgáló települések, hitek és ideológiák, politikai irányzatok, életmódok sokasága vesz minket körül, nincsenek egyértelműen elfogadott, mindenki által követett életstílusok, amelyek viszont hiányérzetet okoznak a társas kapcsolatokra vágyó emberekben.