Valahogy úgy vagyunk ezzel a szemét-üggyel, mint 16 éves haverom a szexszel: mindent tudunk róla. A srác a szakirodalom – seggrepacsi.hu (ne próbáld ki, fiktív név), pornómagazinok – lelkes tanulmányozása során mindennel tisztába került, ami fontos, pl. szado-mazo-szett, orál, anál, grouppen. Valószínűleg „csak” az hiányzott, hogy megértse, mi a kapcsolat a kisbaba meg az összetalálkozó nemi szervek között…Így most 16 évesen júniusban gyereke születik, akit pánikkal eltelve vár, hiszen fogalma sincs, mit kezdjen vele…
Sokszor érzem, hogy így vagyunk mi a szemetünkkel is. Ismerünk olyan szavakat és kifejezéseket, mint komposztálás, szelektív hulladékgyűjtés, szeméttelep, lassan elbomló műanyag, veszélyes hulladék… csak otthon, magunk körül nem tudunk mit kezdeni ezzel az egésszel, a gyakorlatban.
Tíz év ifjúsági munka után masszív tapasztalatom az, hogy igazán mély ismeretek nem tanulhatóak meg könyvekből, beszélgetésből, passzív figyelésből (két diplomán túl vagyok, tehát megvolt a padok közt szó nélkül üldögélős rész is az életemben). A személyes tapasztalat, a belemerülés, a cselekvés és annak értékelése kihagyhatatlan feltétele annak, hogy hosszú távú hatást gyakoroljon ránk egy tanulási élmény.

Ezért mentünk el 2007 áprilisában Csehországba, Brnoba, ahol barátaink, a főként ökológia szakon tanuló Czekobanda nemzetközi tábort szervezett hat ország fiataljainak részvételével TASTE YOUR WASTE, azaz Kóstold meg a szemetedet! címmel.
A cseheket három évvel azelőtt ismertük meg, egy hasonló, magyarországi táborban. Tudtuk, hogy szeretnek mélyre jutni a személyes tapasztalatszerzést illetően (2004-ben pl. a „Menekültek és bevándorlók Európában” című tábor során hajnali négykor kommandós felszerelésben, hangszórókkal törtek be a békésen alvó résztvevők szobáiba, majd háromfős csapatokban, bekötött szemmel kizavarták őket a pákozdi dombokra, hogy találjanak át az általuk kijelölt határvonalakon – de ez, és az utána következő egész napos konfliktuskezelői munkám egy másik történet része).

A lényeg az, hogy nem kellett csalódnunk, a brnoi program is mély nyomokat hagyott bennünk. A tábor időtartama alatt végigjártuk a hulladék útját, feldolgozási módjait. Meglátogattuk először is Közép–Európa legnagyobb szemétégetőjét, mely Brnoban található. Azt hiszem, a magyar csapat minden tagja egyetértett abban, hogy élete egyik legsokkolóbb pillanata volt, amikor egy vékony pallón kisétáltunk egy futballpálya nagyságú terület fölé, ahova mintegy ötven kapun át teherautók ömlesztették be a szemetet folyamatosan, válogatás nélkül, s egy munkatárs megjegyezte, ez Brno fél napi szemete… Sokkoló, amikor minden érzékszerveddel egyszerre észleled, milyen embertelen sok szemetet termelünk, hiszen a mindennapokban nem érzékeljük mindezt: maximum egy kukányi, konténernyi szemetet látunk, aztán már viszik is, ne is lássuk, nehogy megfeküdje a gyomrunkat és elfacsarítsa az orrunkat. Struccpolitikát folytatunk a szemetünkkel, erre jöttünk rá ott a pallón egyensúlyozva.
A szemétégető egyébként végtelenül professzionálisan működik, tökéletes képet kaptunk mechanizmusáról, a szűrőkről, a maradék veszélyes anyag betonszarkofágba helyezéséről, a gyár óriási kapacitásáról. Csodálkoztunk is, hogy mennyire tudatos és készséges a cég PR-részlege … A kialakult képet gazdagította egy, a városi szelektív hulladékgyűjtését szervező cég munkatársával folytatott későbbi beszélgetés, amelyből megtudtuk, hogy a szemétégető csak akkor működik gazdaságosan, ha Brno szinte összes hulladékát illetve a környék szemetét is odaviszik. Ezért persze a cégnek nem érdeke, hogy a szelektív gyűjtés, az újrahasznosítás komoly rendszere kiépüljön a város környékén, így nagyon intenzív aknamunkát is folytat ellene, miközben jól fizetett alkalmazottak népszerűsítik a szemétégetőt. Mindez egyértelműen a szemét mennyiségének növelésében teszi érdekeltté az ott dolgozókat! Persze a kép árnyalásához hozzátartozik az is, hogy az égetőben keletkezett hőt visszaforgatják a város fűtési rendszerébe…akkor most kinek van igaza? Kezdtük megérteni, hogy milyen komplexen kell gondolkodni, ha a legjobb megoldást keressük.
A tábor fontos része volt, hogy saját magunk között játékokkal, gyakorlatokkal feldolgozzuk a tapasztaltakat. Erre a fentiekhez kapcsolódó példa egy szimulált TV-vita, melynek során a szeméttelep, a szemétégető és az újrahasznosítás hívei csaptak össze a fiktív stúdióban, a „betelefonáló” nézők kérdéseivel és a meghívott szakértők tanácsaival megfűszerezve a helyzetet.

Igyekeztünk felmutatni olyan példákat is, amelyek előremutatóak, követhetőek lehetnek. Megismertünk egy játszóteret, mely alatt – a helyi gyerekek nem is tudják – Brno rendszerváltás előtti legnagyobb szeméttelepe húzódik… A megoldás talán választ adhat arra, mi történjen a környezetünkben kínosan sok helyen hivatalosan halmozódó szeméttel, bár néhány szülő igen szkeptikusan nyilatkozott, nem nagyon bízva abban, hogy az „átkosban” lerakott veszélyes hulladék nem szivárog át a fölé helyezett talajrétegeken.
Ugyancsak ambivalens érzésekkel jöttünk el egy a környéken található komposztáló helytől. Itt jól szervezetten zajlik a városi szerves hulladék – mely egy átlagos háztartás 30-40%-át teszi ki – komposztálása, óriási halmokban, több fázisban forgatva, „erre szakosodott” férgekkel gyorsítva a fermentációt. Az eredmény rengeteg első osztályú humusz, ám mégis van egy kis bibi: mivel mindez másfélszer többe kerül, mint a műtrágya, a környékbeli termelők nem veszik meg…
Ugyanakkor érdekes és konkrét eredményei mellett közösségépítő hatású kezdeményezést láttunk a közösségi komposztálók városba történő telepítéséről: minimális anyagi beruházással egy–egy lakótelep közepére helyeztek el bűzmentesen működtetett komposztálókat. A nagy munka az volt, míg a környékbeli embereket az egyébként helyi kezdeményezők meggyőzték, hogy hozzák le rendszeresen szerves hulladékukat, s vállaljanak közösen felelősséget a komposztálóért. Azóta a lakóközösségnek még jövedelme is származik a kész humusz eladásából, amit vissza tudnak forgatni a házak karbantartására (Csehországban is hasonló esztétikai kultúrájúak (?) a szocializmust túlélt tömbházak, mint nálunk).

Érdekes élmény volt még saját otthoni gyűjtésünk eredményeit a Masaryk Egyetem vendégeként bemutatnunk. Brno egyetemének van ökológus szakja, s a tanszék fiataljai láttak minket vendégül. Ami feltűnt a prezentációkból, az a svéd résztvevők más dimenzióban való gondolkodása. Beigazolódott, hogy a skandinávoknál az ökológiai szemléletmód az élet minden területének szerves része. Míg mi, közép-európaiak egy-egy jó példát tudtunk bemutatni egyedi jelleggel, addig ők pl. egész országra kiterjedő teljes körű műanyagdoboz-újrahasznosításról beszéltek…

Amik igazán megdolgoztatták a fantáziánkat, azok az interaktív gyakorlatok voltak. Közülük a „Szeméttelep a falun” című fél napos szerepjátékot emelném ki. Ebben a tábor résztvevői egy elképzelt település lakosait személyesítették meg, korrupt polgármestertől a gazdag golfpálya-tulajdonoson át a munkanélküli és bármit elvállaló embereken keresztül a környezetvédelmi aktivistáig. A gyakorlat során el kellett dönteni, hogy kell-e a településnek egy szemétlerakó létesítése, és a rengeteg érdek összecsapása közben tapasztalhattuk meg, milyen komplex jelenség egy döntés.
Amivel zárni szeretnék, az kiscsoportos műhelymunkáink egyike, a zenés csoport dalának refrénje. Ez kifejezi mindazt, amiben a sok vitahelyzet, beszélgetés közben egyetértettünk:
„Reduce, reuse, recycle, this is gonna be the way
Reduce, reuse, recycle, day after day!”
Azaz csökkentsd, használd és hasznosítsd újra a szemetet, ez a módszer, nap nap után, rendszeresen.
Ennyi és nem több bőven elég.