Amikor a szerkesztő felkért arra, hogy cikket írjak a fogyasztásról és a pazarlásról, azonnal olyan klasszikus sémák ötlöttek fel bennem, mint fogyasztói társadalom, ipari tömegtermelés, reklámok hatása a vásárlói szokásokra, illetve ezekhez hasonló, az általános jelenségeket leíró fogalmak.
Ugyanakkor minden esetben, amikor szakértőktől, újságokból a fogyasztói társadalom jellegzetességeit a fenti fogalmakkal operálva magyarázzák, s kevés szó esik arról, hogy egyénileg hogyan jutunk el a „túlfogyasztás” általános szokásához, hiányérzetem támadt. Éppen ezért most megpróbálom a jelenséget egy más szempontból megközelíteni, korántsem a részletesség igényével, inkább csak felvillantva a lehetséges alapokat.
Az emberi létet a végesség jellemzi: az életünkben egy meghatározott mennyiségű energiánk van. Igaz ez pszichés tartalékainkra, figyelmünkre is, melynek segítségével az általunk eldöntött célokra koncentrálunk. Tőlünk függ, hogy pl. tíz éven keresztül egy negyvenmilliós autó részleteit törlesztve folyamatosan dolgozunk, vagy elolvassuk eredeti nyelven a dél-amerikai klasszikusok összes regényét, esetleg megtanulunk három hangszeren játszani, netalán minden szabadidőnket vasúti menetrendek bemagolásával töltjük. A példák persze ilyenformán szélsőségesek (bár mindegyik egy-egy ismerősöm konkrét esetét írja le), csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a saját energiánk felhasználása rajtunk, döntéseinken múlik.
S hogy mindez hogy kapcsolódik témánkhoz, a fogyasztáshoz? Természetesen úgy, hogy fogyasztási szokásainkról, illetve – tágabb körben gondolkodva – az anyagiakra való összpontosításunkról folyamatosan eldönthetjük, mennyi figyelmet, pszichés energiát fordítunk rá.
Nem tudom ki szokott gondolkodni azon, hogy melyik a fontosabb szó, az életszínvonal vagy az életminőség. Az első, a statisztikai módon kimutatott életszínvonal arra utal, hogy anyagi jövedelmünk és az általunk tulajdonolt eszközök milyen mennyisége áll rendelkezésünkre. Ezzel kapcsolatosan sok felmérés zajlott, s ezekből általánosan megállapítható, hogy egy bizonyos szint (elégséges táplálék, illetve egy pihenést, szabadidő eltöltését biztosító élettér – lakás, ház) elérése után az emberek boldogságérzete nem nő, akármennyi további anyagi javat is szereznek meg. Ez egy tény.
Az életminőség egy sokkal összetettebb fogalom, kicsit sarkítva azt jelzi, mennyire vagyunk boldogok. Az erre vonatkozó felmérések, pszichológiai elemzések kimutatták, hogy a boldogság elérése elsősorban attól függ, mennyire élünk teljes életet.
A teljes élet fogalmába beletartozik sok minden. Fontos része az előbb említett anyagi biztonság, amely azonban – ahogy az előbb jeleztük – egy bizonyos szint után már nem ad többletet. Része emellett a közösségi élmények megélése is, azaz családi, baráti és munkatársi kapcsolataink támogató jellege, illetve társas készségek, kompetenciák megszerzése. Fontos része a teljes életnek a természeti környezettel való állandó kapcsolat. Nem lebecsülendő elem az, hogy érzelmeinket és stresszhelyzeteinket hogyan tudjuk kezelni, pozitívan megélni. Aki olvasott már Carl Gustav Jungtól könyvet, az tudja, hogy pszichológiailag bizonyított, hogy az ember természetes, elemi igénye a spiritualitás, a természetfeletti világgal való kapcsolat (legyen az vallás, istenkeresés vagy egyszerű kocsmai filozofálgatás). Még egy összetevőt említenék meg, ez pedig az, hogy az életünk nagy részét olyan tevékenységekkel (nevezzük munkának) töltjük-e meg, amelyek képességeinkhez és motivációinkhoz közel állnak.
Mindezek egyenként is külön cikkeket érdemelnek, most azonban csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy amikor pazarlásról beszélünk, fogyasztói társadalmat emlegetünk, akkor a lényeg a fenti tény nem ismerete, illetve életvezetésünkben ennek az elvnek a nem használata. Ha valaki megfigyeli, hogy Magyarországon az általános közbeszédben milyen arányban van jelen az anyagi javak felhalmozásáról való kommunikáció az életminőséget meghatározó többi tényezőhöz képest, akkor súlyos torzulást vehet észre. Mindez egy felszíni jelzője annak a pszichés energia-pazarlásnak, aránytévesztésnek, ami nagyon sok embert jellemez.
Természetesen a fenti gondolatmenet leegyszerűsíthetőnek tűnhet, illetve kiválthatja ellenérzését például egy nehéz anyagi helyzetbe került család tagjainak, akik kénytelenek idejük jelentős részét munkával tölteni, hogy az alapvető fennmaradásukat biztosítsák. Ez azonban nem ugyanaz a téma: én arról írtam, hogy az életben boldogsághoz, örömhöz, minőséghez nem egyetlen út, az újabb és újabb fogyasztói célok kijelölése és teljesítése vezet – ez így túl egyszerű is lenne! Ehelyett sok, kisebb ösvényt kell felfedeznünk, illetve újból és újból bejárnunk, komplexen gondolkodva, egyszerre figyelve mentális állapotunk egészségére, egyéni önmegvalósításunkra, testi közérzetünkre, spirituális útjainkra, illetve természeti és emberi környezetünkkel való kapcsolatainkra, valamint anyagi biztonságunk megteremtésére.
Ha mindezek közül egyet kiemelünk, s annak kárára elhanyagoljuk a többit, az az igazi pazarlás, melynek eredménye egy nem egészséges személyiség lesz.