Lokális Felmelegedés 2.0 Projekt – Összegzés

jcard4j Éppen véget ért a Lokális Felmelegedés 1.0 projekt, amikor már el is kezdtük a folytatás előkészítését. A Lokális Felmelegedés 2.0 projektre több mint 5 millió forint támogatást kaptunk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől, illetve Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatától. A projekt során a megszokott tevékenységünket folytattuk: Új kiállítási anyagot készítettünk a helyi fiatalok segítségével, egy 3 számból álló komplex kiadványt hoztunk létre, elkészült helyi képzőművészek segítségével 6 fajta plakát és képeslap, 3 film, illetve négy rendezvényen több mint 8 együttest láttunk vendégül. A projektet kiegészítette egy előadássorozat mely ideje alatt vendégünk volt Dr. Lukács Béla – elméleti fizikus, Németh Lajos időjós, Kardos Horváth János zenész, illetve Dr. Hetesi Zsolt kutató professzor. Az eredményeket most a nagyvilággal is megosztjuk.

Tovább a teljes cikkhez »

Írd le a gondolataid és globlight pólót nyerhetsz!

Kedves Olvasó!

Az elmúlt időszakot a tesztelésnek szántuk és a statisztikák alapján egész sokan érdeklődtetek az oldal iránt. A teszt időszaknak vége következik az éles bevetés. Nem sokára még több új tartalommal bővül a portál. Fontos viszont, hogy a honlap ne csak egy adatbázis legyen, hanem a ti véleményetek is megjelenjen rajta. Örülnénk, ha a cikkekhez kommenteket írnátok, hogy tudjuk, mit gondoltok a témáról. Továbbá elindítottuk ezt a kérdőívet, mely alapján azt szeretnénk megtudni, hogy ti mit gondoltok a globalizációról. Ne feledd rossz válasz nincsen, még a tudósok sem tudtak megegyezni arról, hogy mi is az igazság. Mi a te gondolataidra vagyunk kíváncsiak! Ha kitöltöd és elküldöd nekünk a véleményed, akkor lehetőséged van nyerni Globalizáció Light pólót, Fair Trade könyvet, Globalizációs túlélőkönyvet és még sok minden mást.

Tovább a teljes cikkhez »

Itt lakom, látod, ez az a hely!

Antiglobalizációs tüntetés?
Critical mass, tömeges bringázás a városi levegőért?
Fair trade áruk, harc a méltányos banánért?
Repceolaj benzin helyett mindenkinek?
Nemzetközi tolerancia-tábor arabokkal?
Az iskolai tantervekbe beépíteni az ökológiai szemléletet?
Önkéntes munka Bejrútban libanoni palesztin gyerekekért?

Nos, nekem mindez megvolt – sőt, megvan, hiszen ilyen és ehhez hasonló dolgokat heti, havi szinten most is űzök. Azt hiszem, magam előtt ezért hiteles azt mondani, hogy mindez csak a felszínt karcolgatja. A globalizáció korának problémái számomra olyan méretűnek tűnnek, amelyekkel szemben minden, amit csinálunk, látszatintézkedés. Nem történik más, minthogy a gyorsétterem (miközben óriási mennyiségű hulladékot termel) jövedelmének egy ezrelékét PR-szempontok miatt környezetvédelmi célokra ajánlja fel, a fenntarthatósági világkonferenciák szén-dioxid csökkentésre vonatkozó felszólításait a legnagyobb kibocsátók semmibe veszik, vagy – hogy más szintről is hozzunk példát – a szegénységre panaszkodó magyar társadalom átlagban hatvanezer forintot költ karácsonyi bevásárlásra (hiteles szociológiai felmérés alapján), azért is kifulladásig a fogyasztást tekintve a boldogság alapkövének.

Tovább a teljes cikkhez »

Aki fair, az nyer…

Létezik olyan játszma, amiben mindenki nyer? Örültem, amikor a Papa vagy a Mama maradt Fekete Péter, mert nyerni akartam. Kicsit néha segítettek is, hogy nyerjek. Hiába vesztett a Mama, mégis nyert, mert lánya elégedett volt. Jogos a kérdés, mi köze ennek a fair trade-hez? Aki tudja, még ne kiabáljon közbe! Aki nem tudja, próbálja magyarra fordítani a kifejezést: trade csakis kereskedelemnek fordítható. A fair lehet: becsületes, előnyös, helyes, igazságos, kedvező, korrekt, méltányos, tisztességes. Összerakva, ahogyan használjuk, méltányos kereskedelem. Jöhet a válasz: a méltányos vagy becsületes kereskedelem (angolul fair trade) olyan irányított kereskedelem, amely hangsúlyt helyez arra, hogy a harmadik világbeli termelő megkapja az őt megillető pénzt a terményéért. Egy nyertest már találtam, a termelőt.

Tovább a teljes cikkhez »

Védekezz! Tájékozódj! Élj intelligensen!

Ez a boldog élet titka az egyre súlyosbodó globális válságban. Noha itt Európában még keveset érzünk belőle, a klímamegbolondulást, a vérünkbe kerülő vegyi anyagokat, a levegő és az óceánok szennyeződését, stb. a határőrségek nem tudják kivédeni. A menekültáradatot, a terrorizmust és a világjárványokat is nehezen.

Tovább a teljes cikkhez »