Végül is a hulladékpiramis lényege, hogy a különböző hulladékkezelési módszerek nem egyenrangúak, hanem egy sajátos elsőbbségi sorrend szerint rendeződnek, s a szintek között feljebb lépni csak akkor lehet, ha „lent” már minden lehetőség kimerült. A legalsó szinten a minimalizálás van; cél, hogy minél kevesebb szemetet termeljünk. A következő szint az újra használat; mindent, amit csak lehet, többször fel kell használni. Amit nem tudunk többször felhasználni, azt újra kell hasznosítani (például papírhulladékból újra papírt). Ehhez persze szelektíven kell gyűjteni, külön a fémet, a papírt, a műanyagot, az üveget és a szerves hulladékot.
A következő szint az égetés (energia visszanyeréssel, vagy a nélkül), a magas energiatartalmú, nehezen feldolgozható szemét kerülhet az égetőbe. A legfelső szint a lerakás, a lerakóra pedig csak azt a kevéske hulladékot viszik, amit az alsóbb szinteken nem sikerült ártalmatlanítani. Lerakásra a veszélyes és nem veszélyes hulladékok ~67 %-a kerül. Itthon egyelőre fordított a hulladékpiramis: az első számú – sőt szinte az egyetlen – hulladékkezelési módszer a lerakás.