Reggel, a buszon meghallgathattam zsíros bajuszú sofőrünk előadását az emberi butaság végtelenségéről, s mivel épp kávéivás után talált meg ez a szép gondolatmenet, felkaptam, s eljátszottam vele anélkül, hogy sejtettem volna, mekkora fába vágtam a fejszémet. A zsíros bajusz tanítása arról szólt, hogy az utasok többségének egy egyszerű „húzódjunk a kocsi belsejébe” típusú parancs végrehajtása is meghaladja szellemi képességeit. Olyan átéléssel és hittel ecsetelte az alulképzett utazóközönséggel folytatott kilátástalan küzdelmét, hogy már-már igazat adtam neki.
 
Eszembe ötlött azonban, hogy efféle szózatot már nem először kellett meghallgatnom olyanoktól, akik munkájához hozzátartozik, hogy másokkal valamilyen szabályt betartassanak vagy, hogy ellenőrizzék valamilyen szabály betartását. Szinte valamennyiükre jellemző, hogy úgy tekintenek a többi emberre, mint rakoncátlan, fegyelmezni való, vagy egyenesen megátalkodott gyerekseregre. Szerintük az emberek többsége még néhány egyszerű szabály betartására sem képes, felügyelet nélkül csoda, hogy egyáltalán hazatalálnak.
 
Így beszél a buszsofőr az utasokról, a rendőr a buszsofőrökről, az ügyvéd a rendőrökről, a bíró az ügyvédekről, de csak addig, míg nem felejti esernyőjét egy buszon……
 
 Olyan ez, mint egy nagy játszótér : a saját játékát mindenki nagyon komolyan veszi, s akiben ez nem ébreszt kellő tiszteletet, az választhat a „köcsög” és a „hülyegyerek” kitüntető címek közül. A szabályok betartatásához élményeink szerint erőszakra van szükség, még akkor is,ha azok megegyezésen alapulnak. A játék feledékenyebb résztvevőit, s az újonnan  érkezetteket  emlékeztetni kell a szabályokra, s ezt a született szadistákon kívül igazából senki nem élvezi, a szabályok betartatása munka, s akit ezért fizetnek, az nyilvánvalóan megszüli magának azt az ideológiát, ami lelkileg megkönnyíti számára
a feladat teljesítését.
 
Ezért persze megkapják a közönség megvetését, de hát van egyáltalán valami kiút ebből a –kívülről nézve többnyire ostoba- játékból ?
 
Van egyáltalán olyan szabály, amit betartunk, anélkül, hogy valaki ügyelne rá?  
 
 A rostán minden olyan viselkedés átesik, amit a többi ember kényszerít ránk,mindegy, hogy törvény, megkövezés, vagy rosszallás esetleg csak pletyka a megtorlás eszköze, mindegyik külső visszatartó erő. Ha az ember maga van, mondjuk a pusztában, az erdőben, vagy a hómezőkön,  felébredhet benne valami tisztelet / alázat-féle érzés a természet iránt, s esetleg felötlik benne néhány ősi szabály, amit önként betart, feltéve, hogy megérti, mi haszna lehet belőle…
 

 Ha a társadalmi közegben próbálunk valami általánosan elfogadott szabályt tetten
érni, valahol a „lelkiismeret”, és a „hit” címszavak környékén kell keresgélnünk.Hamar kiderül azonban, hogy a többiek rosszallása, a várható negatív megítélés ugyanolyan erőszakos hatalmi eszköz, mint a jegyellenőr.Kihúzhatjuk tehát az összes olyan motivációt, ami „az adott kultúrához való alkalmazkodás”, vagy az „erkölcsös viselkedés” zászlaja alatt tart vissza valakitapróbb vagy nagyobb bűnök elkövetésétől.
 
Mi marad ? Talán semmi….
 
 Tudjuk, hogy az állatok többsége soha nem jönne arra az ötletre, hogy saját kicsinyét megölje. A racionális ember számára azonban nem jut eszembe olyan tabu, amit, ha a helyzet ezt indokolja, meg ne tudna szegni. Igaz, egy sarokba szorított állat sem igen válogat az eszközökben, mégis, van valami, ami az embert lényegesen megkülönbözteti az állatoktól, mióta a racionális gondolkodás logikája az egót a mítikus gondolkodás fölé helyezte.
 
 A „civilizált”  embert nem érdekli az emberi faj sorsa, csak az egyéni túlélésre összpontosít, ennek érdekében nagyjából betartja a környezet által rákényszerített játékszabályokat, s  nem hagyja, hogy ködös megérzések vezéreljék. Igaz, az állatokat sem „érdeklik”  efféle elvont kérdések, náluk azonban az emberek által a primitívséggel rokon fogalmak között kezelt ösztön megfelelő erővel vezényli az egyedeket a faj túlélését biztosító döntések irányába.
 
 Ha kiemelkedünk kicsit az aktuális téridő korlátai közül, gyorsan kiderül azonban,
hogy az ember fogalma, amit a mai élményeinkre építünk, csak egy durva általánosítás. Húzz egy elég hosszú vonalat egy papírra, legyen ez az idő, az emberré válásidőpontjától napjainkig. Ha a vonal kezdőpontjához odaírod, „ az első ember”, nem kell sokat számolgatni, hogy rájöjj, az egész írott történelem, amiből racionális „tudásunk” javát merítjük, csak egy kis maszat a vonal végén.
 
Ha az Ember tényleg ilyen egoista barom lett volna, ahogy azt manapság tapasztalhatjuk, hogy maradhatott volna fel abban a rendkívül hosszú és meglehetősen kényelmetlen időszakban, amikor még nem volt intimbetét, sem dobozos sör, viszont a bonyolult szabályok rendszere helyett a túlélésért felelős teljhatalmú vezér nyugodtan kinyírhatott bárkit, aki a horda túlélését biztosító rítusokat megsértette. Ma, ha egy egzotikus országbeli idegenvezető el akarja kápráztatni a szafaritól elcsigázott vendégeit, pár doboz sörrel, és intimbetéttel nagyobb sikert érhet el, mint a természet mindenható erejét megtestesítő szellemekről szóló mesékkel.
 
Logikus, hiszen mi ugye már legyőztük a természetet.
 
Nem vagyunk kiszolgáltatva.
 
Csak a rendőrnek…
Ha nem veszed észre időben a trafipaxot, az gáz.
Azt is megbánod, hogy megszülettél…..
 
Apropó, miért is születtél meg ?