2010.10.22-23. Globalizáció Light Turné – Győr

Németh Lajos előadása - GlobLight Turné, Győr A hétvégén Győrben zártuk a Globalizáció Light kampányt. Az utcai rendezvényen küzdöttünk a széllel, de végül sikerült jó pár emberrel elbeszélgetnünk annak ellenére, hogy a legtöbben csak elrohantak mellettünk. Ez idő alatt Németh Lajosnak az eddigi legjobb közönsége volt a Kazinczy Gimnáziumba Milán kolléga bevallása szerint. A koncert pedig minden eddigi sérelmünkért kárpótolt. Talán a legtöbben a győri koncertre jöttek el a kampány során, de az biztos, hogy a legjobb hangulatú koncert volt. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és Janóval együtt énekelte a Földlakót.

Tovább a teljes cikkhez »

2010.10.01. Globalizáció Light Turné – Veszprém

Globalizáció Light Turné, Veszprém - Utcai kampány Megjártuk a szomszéd nagyvárost is. Mondhatjuk, hogy a csapatba visszatért újra az élet, végre érezhettük, hogy kíváncsiak ránk és volt olyan is aki fontosnak tartotta a munkánkat. Szórakoztató volt a munka, mert voltak színfoltok is Veszprém főterén például az Úr, aki szerint kár a környezetvédelemmel foglalkozni, mert az UFO -k úgyis hamarosan megoldanak mindent. Az esti koncert is jól sikerült ülőhelyes telt ház mellett zenélt Janó a barátaival Tibivel és Gáborral. Mi úgy éreztek, hogy ezen a koncerten és ezzel a formációval talált igazán újra magára János. Hamarosan találkozunk Győrben!

Tovább a teljes cikkhez »

Globalizáció Light Turné – 2010.09.10. Balatonfüred

Kardos János - Jamie Winchester - Tibi koncertBalatonfüreden igazolódott be az a feltevésünk, hogy minket nem szeretnek az égiek. Hiába van köztünk több meteorológus még ők sem tudták elintézni a megkésett balatoni látogatásunk idejére a jó időt. Már harmadjára voltunk kénytelenek az időjárás szeszélyessége miatt az utolsó napon felborítani a jól megszervezett programunkat. Így a balatonfüredi programunk teljes egészét a Lóczy Lajos Gimnáziumban tartottuk, amiért külön köszönet az iskola vezetőségének, hogy befogadták a megárvult programunkat. A gimnázium rekordot döntött azzal, hogy Németh Lajos előadására 270 jelentkeztek, így a tornateremben kellett tartani az előadást. Lajos végül vette ezt az akadályt is. Kardos Janó pedig elhozta Balatonfüredre barátait is, így Jamie Winchesterrel és Tibivel együtt zenéltek. Minden jó ha a vége jó, reméljük senki sem várta a koncertet esernyővel a Balaton parton. :)

Tovább a teljes cikkhez »

Globalizáció Light Turné – 2010.07.25-26. Velence

Globalizáció Light Turné - Velence - Kardos H. János gyerekkoncertjeSzámunkra is érdekes volt talán, hogy Velencén egy alkalomra kiléptünk a saját köntösünkből és gyerekek számára próbáltuk átültetni a programunkat. Voltak félelmeink, de végül olyan jól sikerült a program, hogy már tervben van egy pályázat, aminek keretében jövő nyáron több gyerektábort is zöldíteni fogunk. A videók és képek magukért beszélnek, megtiszteltetés volt számunkra Levente Péterrel együtt dolgozni. Kardos Janó koncertje is nagyon jól sikerült, talán itt volt az első hely, ahol nem kérték a Szalay Évát. :)

Tovább a teljes cikkhez »

Globalizáció Light Turné – 2010.06.04. Székesfehérvár

Globalizáció Light Turné - Székesfehérvár - Installáció az Alba  Plázában Semmi sem indult könnyen hazai pályán a Globalizáció Light kampányturné. Először az időjárás tett keresztbe nekünk, ezért az utcai tanácsadás fedett pályássá változott, az Alba Pláza fő utcáján mutattuk be kampányanyagunkat. Majd reggel Németh Lajos is bejelentkezett, hogy az árvíz miatt nem tudja megtartani az előadást. Majd a Pomáz Trióból csak János érkezett meg, de a hangulat mit sem csorbult. Az előadást egy héttel később pótoltuk Vissy Károllyal. Képek, videók a link alatt.

Tovább a teljes cikkhez »